2019. MÁRCIUS


A fiatalok jobban teljesítettek... (2019.03.31.)

A PEAC elleni hazai meccs mindkét korosztályunknak fontos volt a bajnokságban, ugyanis győzelmével az U16  csapat elléphetett a tabellán közvetlenül őt követő ellenfelétől, míg az U19-es gárdánk pontszámban utolérhette a bajnokesélyes pécsieket. Mindkét csapatunk fegyelmezetten és koncentráltan játszott, ami azt eredményezte, hogy 3-3 ponttal gazdagodtak a meccsük végén.


Serdülő csapatunk több nagy lehetőséget is kihasználatlanul hagyott, de egy remek szabadrúgás-góllal még a félidő előtt vezetést szerzett. A második játékrész elején Gyenis D. megduplázta saját, és egyben csapatunk góljainak számát. A meccs a 75. percben dőlt el, ekkor Schochter M. távoli lövése talált utat a kapuba. A lefújás előtt másodpercekben a vendégek szépítő találata nem befolyásolta a 3 pont sorsát.

BÓLYI SE U16 3 Gyenis D. (2); Scochter M.
PTE PEAC Pannon Ásvány 1 Csürke P.



Az ifistáink közül két meghatározó játékosunk is hiányzott, Lukács M. egyetemi kötelezettsége, Hein E. pedig eltiltása miatt. Nagyon nehéz meccsre számítottunk, és ez be is igazolódott. Kiegyenlített küzdelem zajlott a játéktéren, mindkét csapat előtt adódott lehetőség, de gólt mi szereztünk Cikora Zs. révén, aki egy pontrúgást követően emelt a kapuba. A második félidőben hasonló volt a játék képe, sajnos Ormai Martint sérülés miatt le kellett cserélni. Martin jelenleg is kórházban van, mielőbbi felépülést kívánunk neki!  A 76. percben Pataky B. remekül eltalált lövésével megdupláztuk előnyünket, de 5 perc múlva szépíteni tudott a PEAC. Az utolsó 10 percben nagyon nyomott a vendégcsapat, de nagyot küzdve megtartottuk az előnyünket.

BÓLYI SE U19 2 Cikora Zs.; Pataky B.
PTE PEAC Pannon Ásvány 1 Bódis T.

* * * * *

Megalázó vereség Pécsett (2019.03.30.)

PTE PEAC Pannon Ásvány 9 Gelencsér B. (3); Grabarics M. (3);
Gelencsér P.; Lauer N.; Wieland Zs.
BÓLYI SE 1 Szabó Zs.

Húsz perc alatt két gólos előnyt szerzett a PEAC, majd a félidőig szerzett újabb találatával eldöntötték a meccset a hazaiak az első félórában két kényszerű cserét végrehajtó csapatunkkal szemben. A másoodik játékrészben teljesen széteső gárdánk megalázó verseéget szenvedett. A mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy bemutatkozott a felnőtt csapatban a 16 esztendős Beck Áron.

* * * * *
Egy sima, egy fordított (2019.03.24.)

A Pécsvárad utánpótlás csapatai látogattak ma Bólyba, az U16-os csapatuk toronymagasan, pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságot, az U19-es gárdájuk viszont mögöttünk áll a tabellán.
Az U16 meccs egyértelmű favoritja volt, ennek megfelelően a mérkőzést nagy különbséggel meg is nyerték. Az első 60 percben mutatott teljesítményéért azonban a bólyi U16 csapat minden dicséretet megérdemel, addig ugyanis - helyenként szépen focizva - szorossá tudta tenni a meccset.
Az U19 mérkőzésen a listavezető pécsváradi felnőtt csapat két játékosa is erősítette ellenfelünket, akik a 10. percben egy szabadrúgásból megszerezték a vezetést. A gólon kívül nem sok helyzet adódott a szünetig. A második félidőt jól kezdtük, gyorsan egalizáltunk, majd egyre inkább mezőnyfölénybe kerültünk, több lehetőségünk adódott a gólszerzésre, mint riválisunknak. A lefújás előtt 10 perccel Lukács M. másodszor is betalált, ezzel itthon tartottuk a 3 bajnoki pontot.


BÓLYI SE U19 2 Lukács M. (2)
Pécsváradi SSE U19 1 Petrovics T.



BÓLYI SE U16 2 Móhr M.; Dóra B.
Pécsváradi SSE U16 10 Ladányi P. (7); Dénes V. (2); Heil M.



* * * * *

Reális eredmény született (2019.03.23.)

Pécsváradi SSE 3 Takács Á. (2); Szentes K.
BÓLYI SE 0 -

Az első félidőben játékban teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a listavezetőnek, de a szünet után a hazaiak érvényesítették a papírformát, és biztos győzelmet arattak.

* * * * *
Idény eleji forma, de győzelem (2019.03.21.)

Az U14 bajnokság tavaszi idénye is elkezdődött számunkra, rögtön rangadóval. A Pécsi Sportolda SE kérésére a meccset Bólyban játszották le a tabella első és második helyén álló két csapat. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, a második játékrészben sikerült mezőnyfölénybe kerülnünk, de a kapura nem igazán voltunk veszélyesek, de ez igaz ellenfelünkre is. A meccs végül 6 perccel a lefújás előtt dőlt el javunkra, egy jobb oldali beadás után Breitenstein B. fejelt gólt. A játék képe alapján egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet, de kis szerencsével megszereztük a 3 pontot, amivel nagy lépést tettünk a csoportgyőzelem felé.

Pécsi Sportolda SE U14 0 -
BÓLYI SE U14 1 Breitenstein B.

* * * * *

100 %-os hétvége (2019.03.17.)

BÓLYI SE 3 Szabó Zs. (2); Szeifert Z.
Lovászhetényi FC 2 Lehota B. (2)


A tabellán egy ponttal mögöttünk álló Lovászhetényt fogadtuk, és ezen a meccsen a legfontosabb az lett volna, hogy begyűjtsük a 3 pontot. Az első félidőt követően úgy tűnt, nem lesz ez probléma csapatunknak, ugyanis Szabó Zs. két találatával kétgólos előnyünknél térhettek pihenőre a csapatok. A második félidő azonban messze nem úgy alakult, ahogy arra a szünetben gondoltunk. A vendégek előbb szépítettek, majd a 20 perccel a meccs vége előtt egyenlítettek. Sőt a vezetést is megszerezhették volna, ha játékosuk nem ér bele a gólba tartó labdába, mert így lesállás miatt érvénytelen lett a találatuk. A lefújás előtt nem sokkal egy szögletet követően Szeifert Z. fejesével újra megszereztük a vezetést, és ez a találat egyben a győzelmet is jelentette csapatunknak. A legfontosabb célt, ha egy kis szerencsével is, sikerült teljesítenünk, a megszerzett 3 ponttal egy helyet sikerült előrébb lépnünk.
* * * * *

Győzelemmel rajtolt az U16 és az U19 is (2019.03.16.)


Megkezdték szereplésüket utánpótlás csapataink is, Lovászhetényben mindkét gárdánk győzelmi eséllyel lépett pályára, és ezúttal érvényesítettük a papírformát.
Mindkét meccsen a legnagyobb nehézséget a pálya talaja és a szinte viharosan fújó szél okozta, ennek ellenére nem igazán volt kétséges, hogy melyik csapat fogja győztesen elhagyni a pályát. Az U16 meccsen a félidő még döntetlen állással zárult, de a második 45 percben – dombnak lefelé – hoztuk a meccset. Csakúgy mint az U19, akik szintén 4 gólt szerezve, de kapott gól nélkül gyűjtötték be a 3 pontot. A jövő vasárnap már nehezebb feladat elé néznek csapataink, akkor a Pécsváradot fogadjuk.

Lovászhetényi FC U19 0 -
BÓLYI SE U19 4 Lukács M.; Halmai G. (2, egyet 11-esből); Beck N.



Lovászhetényi FC U16 1 Ortlieb M.
BÓLYI SE U16 4 Schochter M. (2); Móhr M. (2)


* * * * *


Jobb volt a Vasút (2019.03.09.)

PVSK 4 Réfi E.; Ndjodo E. (2); Sziládi R.
BÓLYI SE 0 -

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a kapuk nem forogtak igazán veszélyben, és ebben a játékrészben nem esett gól a meccsen. A második félidő elején 2 perc alatt eldöntötte a három pont sorsát a hazai csapat, amikor kétgólos előnyre tettek szert az 54. és 56. percben. A helyzeteivel jól sáfárkodó Vasút az utolsó negyedórában elért újabb két találattal megérdemelt, magabiztos győzelmet aratott.

* * * * *